Média Mustra

Jó pár hete borzolja a kedélyeket vagy épp örvendezteti meg a tevékenységére fogékony réteget ByAlex ellentmondásos személyisége. Itt és most megpróbálom összegezni, (szerintem) miért szerethető és miért nem. Jöjjenek akkor a pluszok és a mínuszok még az Eurovízió előtt!

+

Öröm volt látni, hogyan törli képen a szokásos, konfettis műmájer csinnadrattát, amely normál körülmények közt szériatartozéka a szórakoztatóipari "Sógor-Koma-Cimbora triumvirátus játszik" tematikájú össznépi felvonulásnak. Azaz: végre nem valami pedigrésen stylingolt celeb nyert, akire mutyikör suttyomban számított. Ők vélhetőleg most is egy lesötétített szobában jajveszékelnek, sopánkodnak, borogatással a homlokukon, hogy fordulhatott elő ekkora gyalázat.

ByAlex megosztó személyiség, de ez kell is ahhoz, hogy valaki többet jelentsen a "no name"-ségnél. Rég volt már arra példa, hogy valaki ilyen rövidke idő alatt egyszerre ennyi gyűlölőre és rajongóra tegyen szert. Ez pedig az egyéniségek sajátossága. Általában a tehetségeké.

A dala? Nem rossz. Sikerének titka a kontraszt: ByAlex faék egyszerűségű zenevilághoz és dallamvezetéshez illesztett egy, a tucatslágerekhez képest meglepően színvonalas, megnyugtató szöveget, amely kapcsán sokan mesekönyvre, bábszínházra, altatódalra vagy épp egy hangulatos, nyári, szombat délutáni, hintaágyban ücsörgésre asszociálnak. Szövegírói véna csillagos ötös, a dal "nyugtatófaktora" úgyszintén. A siker további komponense: az egyszerű dallam miatt még elfogadható a kertévék szintjére butított nézőknek-hallgatóknak, de az igényes szövegezés miatt már a kvalifikáltabbaknál is üt a téma.

ByAlex bölcsész és 3 nyelven beszél. És az nem probléma, hogyha időnként nyilvánosságot kapnak olyanok is, akik nem a rövidnadrágban idétlenkedő, piercinges - tetkós hülyegyerekségben látják a médiaszereplés netovábbját.

Most pedig jöjjön Sanyi sötét oldala

Idegesítő az a rátartiság és pökhendiség, ahogyan igyekszik lepattintani a sajtót és az újságírókat az egyébként civilben szintén újságíróként dolgozó ByAlexSanyi. Számomra amúgy is mindig érthetetlen volt az az orrfelhúzós, affekta nagyképűsködés, ahogyan a TV-s, rádiós vagy épp valamilyen apropóból 10 perces nyilvánosságot kapott újságírók lekezelik a print vagy az online médiában dolgozó kollégáikat. Újságíróként pont Alexnek kellene valamiféle szolidaritást vállalnia a kollégákkal, akiktől a Víziós győzelem és a várható továbbiak kapcsán a főnökeik nyilván várják a cikkeket, lehetőleg tegnapelőttre felkiáltással.

Nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy hipszter Alexet igazából Sanyinak hívják. Csak épp nem meri felvállalni, mert úgy érzi, az nem elég divatos és marketingügyileg talán jól is jön neki ez az Alexezés. Így legalább nem az "Indul a Bakterház" döglött lovára asszociál a lakosság, Haumann Péter jajveszékelése mellett.

Trendi csávónak érzi magát, ugyanakkor megveszekedetten ragaszkodik az özönvíz előtti, szénfekete bakelit SZTK - szemüveghez. Miközben Anyám már 30 éve is azért veszekedett Apámmal, dobja már ki azt a vackot, mert nem divatos. (Mellékszál: ezt a divatot a 20-asoknál sem nagyon értem.)

- TéGé-

Tudom, hogy lassan már bődületesen unalmas téma, hogy lerágott csont lassan + hogy a csapból is folyik. Mégsem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá pár mondat erejéig. 

Itt volt ugye ez a Hullócsillag Születik című "minden sarkon tehetségkutatás" tematikájú műsor. És az ő x. (negyedik) fordulójának győztese, Mészáros János Elek, a rombuszmintás pulóverű, pödrött bajszú agronómus, aki jött, látott és győzött, és összeénekelte magának a fődíjat. Ami azért valljuk be, nem kicsit meglepő. Tényleg tehetséges ember. Nem nívótlan a belőle időről-időre kitörő hangorkán, de egy szó, mint száz, gyakran már a hasonló vetélkedők előselejtezőjében elvéreznek az ilyen megmérettetéseken sokkalta tehetségesebb emberek is. 

Néhány teória MJE győzelmével kapcsolatban. 

Revíziós nosztalgia és turbómagyarkodás felsőfokon 

Tombol a Horthy-nosztalgia (sajnos), a Trianon-revízió éltetése, az ősmagyarkodás és az ezzel óhatatlanul is felbukkanó "anyaföld kultusz." Ehhez remekül passzoló kiegészítő a naiv parasztgazdát játszó, pödrött bajszú,  "hívőkeresztyén" úriember, a népdal, a magyar nóta, a szentimentalizmus. (Brewking News - főleg annak tükrében, hogy az egykori szocializmus kárvallottjaként az ő felmenőit is igen tekintélyes mennyiségű földbirtokkal rövidítette meg á rándszer, írja valamelyik "nesze semmi, fogd meg jól" szemétkukabelsőnek is igen kiváló bulvárlap. De most legalább a győzelem kárpótolja valamennyire.)  

Fentiek szellemében a határon túli magyarok szavazatai is markánsan alakították a tehetségkutató menetét -a "kétharmadnyi" területről logikusan nagyságrendekkel több SMS hömpölyöghetett be a producerek örömére.

Anticeleb attitűd

Egyre több TV-néző  - már nem a mindent trendien majmolni akaró tinik, hanem a kertévét jobb híján választó Zemberek közül - torkig van a műanyagemberekkel, a két lábon járó, prosztóbalkán, műhollywood-ias,  "énannyiramagamatadom, hogy a fal adja a másikat, van kisugárzásom" típusú közhelyes szerencsétlenségeket idézgető nímandokkal. MJE meg nem ilyen - inkább ellenpólusa ennek a művieskedésnek, s mint ilyen, nyerő az arra fogékony rétegeknél. 

Prime minister földije

Érdekes egybeesésként MJE OV földije és vezető főtanácsos is ugyanott az egyik hivatalban. Persze ennek nyilván semmi köze a győzelemhez - mert ilyesmit csak a nemzetileg együtt nem működő, kommenyista bunkók szoknak gondolni a világ állásáról. (Vagy a Retek is idomítottan lojális és magától is igazodik az elváráshoz, szemvillanásból is tudja, ki diktálja a trendeket.) 

Magyarország, én így szeretlek! 

-         

       a következő szériához már nincs kedve

-          vagy lenne, de az Retekklubnak már nincs P.R. úrhoz kedve…

Fiala János

Az előzmények - és korábbi médiás produkciói ismeretében, ld. konfrontatív, kiabálós ébresztős műsor és kompromisszumok nélküli véleményütköztetés a kora reggeli idősávban –tökéletes választásnak ígérkezik. Emberünk időnként kissé idegcsomó is, médiajelenléte folyamatos fel és lefelé száguldozás egy neurotikus hullámvasúton, ennek ellenére vannak szórakoztató pillanatai is. Saját maga zenei szerkesztői ténykedése alapján ő sem okvetlenül áll hadban a jó ízléssel – emellett megvan benne a kritizáláshoz és a formabontó zsűrizéshez elengedhetetlen hiszti és durcásság – faktor is, továbbá a hajlam a megbotránkoztatásra.

Anyám

Igen, a tied, mondhatnád, de én ezt itt és most (félig) komolyan gondolom. Anyám egyrészt nagyon jó arány és időérzékkel fogalmaz és tapint rá a dolgok lényegére. Ritkán szólal meg (velem ellentétben, aki a problémáit Ádámtól kezdi, Évával folytatja, és az utána következő órákban is bőven van korrajz, szociológia, történelmi áttekintés, kádárizmus, jelenkorunk legégetőbb problémái, stb.) ám akkor szellemes, találó, velős és intellektuális. (Én meg az ő kicsit sem elfogult gyereke, de hazánk urambátyám szellemisége jegyében, akkor is anyám a legjobb.J) És amikor vállalhatatlan látnivalók (művészek, produkciók, énekesek, nyilatkozatok, celebek) vergődése láttán, jellegzetes stílusban, mindent kifejező, lesújtó pillantással közli, hogy ”Hát ennek meg mi baja van?”. Az élmény megfizethetetlen-minden másra meg ott a Master Card, mint tudjuk.    

Voga-Turnovszky duó

A Sztárok 33-on 87’- ben egykori klippjük jelenetében éppen látványosan, bordó plüss páholyból, frakkban zsűrizik, pontozzák, kritizálják, minősítik az előttük épp (sanzonbizottság) produkcióikkal felvonuló kortárs ”magyar zenei elitet.” Az arcuk mindent elárul. De nem ez a véletlen egybeesés lenne a valódi érv mellettük.     

Bár ma már nem dolgoznak együtt, és a fiatalabbak (értsd. 15-2X) nem feltétlenül ismerik őket, ha azt mondom popparódiák és kora-késő nyolcvanas évek, már talán dereng valami. Igen, ő az a Voga, a jócskán vitatható értékű reggeli műsorból (igen, én biztos egy savanyú uborka levében aszalódó, konzervatív kispolgár vagyok, aki annyira ízléses, mint egy nejlonotthonka. Különben is, közöd? : ) aki anno 100 évre előre hitelt érdemlően bebizonyította, hogy a Boros Bocskorral közös, kora délelőtti rádiós idétlenkedésnél azért lényegesen több van benne.  

A főként a popparódiáiról és keserédes, kelet-európai néplélekből táplálkozó, fanyar-melankolikus társadalomkritikáiról ismert formációt 2 szellemes, a szövegírásban és hangszerelésben is otthonosan mozgó tanárember alkotta. (Némelyik kevésbé rátermett kollégájuk kollektív megrökönyödésére.) A 80-as, 90-es évek ismert magyar (és külföldi) popszámainak paródiáiból készített medley – k szövegein ma is minden jó humorú ember minimum elmosolyodik, beszólásaik még mindig szállóigék. (Cherry, cherry Lady, takarító néni, hol a WC-pumpa, mit tudom én./ Párduc, oroszlán, gorilla, makákó / Fatányér, búvárszivattyú, kakaóscsiga, ésatöbbi. ) Az Irigy Hónaljmirigy hasonló célt szolgáló produkciójával idáig nem nagyon tudta megkörnyékezni a VT színvonalát.

Torgyán Józsi bácsi

Joviális, huncut tekintet, őszinte érdeklődés a színe elé járulók felé, kopaszkás, humoros fizimiska, nagy lángon égő exhibicionizmus - és emellett a szóvirágfüzérekért meg formabontó barokkos körmondatokért sem kellene a szomszédba mennie, ha felkérnék erre a nemes feladatra. Ráadásul vele a show is garantált-ezt már nem egyszer bebizonyította számtalan, egykori Országház stand up alkalmával. Egy szó, mint 100, Józsi bácsit a zsűribe haladéktalanul!    

Szolgálati közlöm-én: erre a blogposztra maga a bejegyzés tárgya adott like-ot. Történelmi pillanat, mert szerintem nemigen szórja válogatás nélkül ; )

”Egyikünk sem volt már szomjas. A Sutyiban annyi folyadék volt, mint egy hidroglóbuszban és fejen állva próbált meg hazamenni - a Pityu meg annyit ivott, mint egy szivacs és mérlegkézenállásban egyensúlyozott az árok szélén-de még 3-an együttvéve is több eszünk volt, mint egy komplett rendőrkordonnak.”

Na, igen - nem lenne rossz humoripari műfaj a stand up comedy - pláne akkor, ha a műfaj utóbbi években bekövetkezett hazai térnyerése és lassacskán túlburjánzása nem termelte volna ki a fenti, frissen rittyentett fiktív párbeszédekre kísértetiesen hajazó produkciószerűségeket. Ugyanis elég egysíkú már, hogy lassan az összes ”kiállós humorista”, ahogy a stand up térhódítása előtti években fogalmaztam - monológja az alkohol körül folyik.  A másik fővonal meg a ”mi történt a hakniból jövet-menet Alsópitypangpusztán meg a kollégákkal” típusú szakmai belterjesség. Ami néha vicces viszont egyre unalmasabb.  

Nos, a lassan ” 12 egy tucat” stílusú humor gyáros mezőnyből eddig toronymagasan Kőhalmi Zoltán emelkedett ki. Már az figyelemre méltó volt nála, hogy vulgáris kiszólások és a sportszerűen űzött ordenáré, olcsó megjegyzések nélkül képzelte el a színpadi jelenlétet. És jól csinálta, mert volt viszont helyette imponálóan szellemes műveltség, intellektuális éleslátás, frappáns megjegyzések meg egyedi, abszurd fordulatok, ütősen, üresjáratok nélkül. (Ezek mondjuk nyilván nem annak a rétegnek szóltak, akik el sem tudták képzelni, hogy a Fásy Mulatón, a 3+2-n meg Zámbó Jimmy-n kívül más kikapcsolódás is létezik.)

Már maga a jelenség ellentmondásosságára is felkapta a fejét a Zember.  Mert erős művészi kvalitásra utal első pillanatra látszólag kettőt szólni sem tudó, pályamódosító műszaki értelmiségiként, szenvtelen, eszköztelen stílusban, egy hangfekvésben elkezdeni mondani a monológot. Eleinte kicsit hadarva - aztán már a második, higgadt tónusú mondattal akkora humortornádót elszabadítva, hogy elsöpri a közfalakat, a Zember meg egyből a térdét csapkodja a röhögéstől, hogy ”hátezkészhátezfergetegeshahahahahaha.”

Eddig a pozitív vélemény. Történt ugyanis a minap, hogy KáZé kapott az RTL-től egy önálló estet a Sóher Klubban. És itt kezdődtek a komolyabb problémák. Azon itt és most nem fogok fennakadni, hogy KáZé nem hozott új anyagokat - mindössze egyetlen besztofot barkácsolt össze eddigi legütősebb megnyilvánulásaiból.  Végül is a popsztároknak sem kell minden koncertkörútra új lemezt produkálniuk, nem is várja el tőlük senki. 

Az viszont nem kicsit csapta ki a biztosítékot, hogy Kőhalmi egy szimpla időjárás-jelentés mindennapos természetességével nosztalgiázott azon, hogy néhány évvel ezelőtt egy jelmezbálon Hitlernek öltözött. Meg hogy milyen árja alkata van. És hogy a filmgyári öltöztető cimborája mekkora arc, mert az egykori náci Németország szimbólumrendszeréből valahogy mindig van nála 1-2 darab. Felkészült, na.  

Hát nem tudom – én nem szeretnék nála öltözködni. Kőhalmi egy humorista tehetségkutatón egyszer azt mondta: nem szívesen zsűrizik, mert a néhány év alatt felépített, törékeny népszerűség hamar odaveszhet, ha meggondolatlanul nyilatkozik. Bármiről. Úgy látszik, a Hitler-jelmezt már nem érzi ennyire kínosnak. Ami nagyon nagy baj – különösen egy, a kollégáit tehetségben jócskán felülmúló humoristánál.  És ami még kínosabb, hogy az egyébként minden más esetben túlságosan is szabados RTL Klubnál meg sem fordult a szerkesztők fejében, hogy azért ezt mégsem.

Hitlernek öltözni a jelmezbálban nem menő – sőt, olyan országban, ahol az újnyilasok, hungaristák emberellenes bunkóságának már formális terepe is van egy parlamenti frakció formájában, kifejezetten kártékony jelenség és csak további olaj a tűzre. (Még akkor is, ha régebbi esetre utal a stand upban a remélem csak pillanatnyi elmezavart kapott humorista … ) Kedves Zoltán! Kinek akart ezzel imponálni?  A Jobbiknak? A Magyar Sziget szervezőinek? A neonáciknak? Szerintem nem érdemes - mert nagyobb közönséget veszíthet el ezzel, mint amekkorát amúgy nyerhet.  Ön egyébként valóban kiváló humorista - kérem, folytassa tovább azt a vonalat. De ne ezt-erről már a történelem is bebizonyította, hogy nem éri meg.